2012. április 24., kedd

19. Zavar


Tabi szótlanul állt. Megrökönyödött. Képtelen volt mozdulni, mikor épp most taszított el valakit maga mellől, akiért odavan. Tény, a szerelem nem egyszerű és sokszor fáj, de egyikőtök sem hitte volna, hogy ennyire. Lehajtott fejjel tett egy kört a klub körül. Képtelen volt most visszamenni a társaságba, de félt utánad menni. Aggódott érted. Amióta vége, folyton kételyek közt volt és mikor biztos volt valamiben, és le tudta volna zárni a dolgot, kiderült, hogy semmi sem úgy volt, ahogyan elképzelte. Lehet azzal takarózni, hogy csak egy pillanatra látott, féltékeny volt és ivott is, de ha így volt, nem kellett volna rögtön minden hülyeséget a fejedhez vágnia.

„Az fáj a legjobban, hogy csalódott bennem. Legalábbis ezt mondta, de persze én csalódtam benne. Képes volt elhinni rólam azt, hogy egyik pasitól a másikig mindenkire rámászok és mindenkivel kikezdek. Hogy lehetett ilyen? Annyi év ismeretség után… Ráadásul, ennyire még senkit nem szerettem, mint őt. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért olyan ményen érintett ez a dolog, mint még soha.” – gondolkoztál hazafelé menet.

- ______! – hallottad a távolból.
- Bae? – fordultál meg.
- Ugye nincs semmi baj? Láttam, hogy mi történt és nem akartalak egyedül hagyni. Most nem.
Szorosan megölelted. Jól esett a közelsége, ráadásul még nem is tudtad igazán megköszönni, hogy lekapcsolta Shuyát.
- Köszönöm. –motyogtad a mellkasába.
- Nyugodj meg, kérlek! Gyűlölöm nézni, ahogy szenvedsz. Csak egy apró mosolyt kérek.
Eleresztettél egy halvány mosolyt válaszul. Jó volt tudni, hogy ő törődik veled, pedig tudja, hogy milyen nehéz most veled. Viszont azt is átérzi, hogy neked milyen rossz lehet és melletted áll. Ez annyira fontos volt ott és akkor, hogy nem tudtad kontrollálni magad.
- Hazakísérlek, jó?
- Persze. Tae!
- Igen?
- Köszönöm.
- Ugyan mit?
- Hogy itt vagy, hogy mellettem állsz. Annyira sokat jelent ez nekem. Most főleg.
- Tudod, hogy mindig itt leszek neked. Mikor köztünk vége lett, akkor is mondtam neked, hogy nem kell utálnunk egymást.
- Tudom, de nem hittem volna, hogy tényleg komolyan gondolod.
Közben hazaértetek és nagy nehezen kinyitottad az ajtót. Az idegességtől, félelemtől és minden mástól remegő kezeddel alig találtál bele a kulcslyukba. Taeyang bekísért, megvárta, amíg átöltözöl, és kicsit megnyugszol. Az otthoni környezet jó hatással volt rád. Végig némán nézett, nem akart zavarni, csupán tudni akarta, hogy minden rendben lesz-e. Menni készült, hiszen a hűtőben turkáltál nasit kutatva.
- Ugye nem mész? – néztél rá értetlenül és kissé kétségbeesve.
- Nem akarok zavarni.
- Ne viccelj! Neked keresek kaját, gondoltam… - lesütötted a szemedet- Mindegy nem lényeg. Hülye ötlet volt.
- Mi volt hülye ötlet? – csóváltad a fejed- Na, ki vele!
- Gondoltam, maradhatnál éjszakára. De hülye ötlet volt, ne haragudj.
- Tényleg ezt szeretnéd? – nyílt tágra a szeme.
- I-igen. – jöttél zavarba.
- Megint elpirultál. –mosolygott- Pont, mint régen. – ölelt meg.
- Akkor maradsz?- bújtál hozzá.
- Ha szeretnéd.
- Szeretném. Köszönöm.
Kerestetek valami kaját, és a tv előtt nasiztatok egy kicsit, amíg el nem nyomott az álom mindkettőtöket. Mellkasára dőlve aludtál el. Előtte rengeteget beszéltetek és mindent megtudott rólad. Elmondtál neki mindent, azt is, hogy megfordult a fejedben aznap, a teraszon, hogy ő lenne a tökéletes. Már tudja, hogy szereted Tabit, de a tény, hogy ő sem közömbös számodra kissé megingatta. Eddig biztos volt benne, hogy egy támaszra van szükséged, aki óv és véd, ergo egy barát számodra. Viszont most… most ismét felcsillantottad neki a reményt. Már bizakodni kezdett, hátha megint lehet köztetek valami.
Reggel a csengőre keltetek. Amint ráeszméltél, hogy kin aludtál és mi is történt az este, hirtelen felpattantál és az ajtóhoz rohantál.
- Jó napot! Csomagot hoztam egy bizonyos __________ számára.
- Igen, én vagyok.
- Itt írja alá! … Köszönöm, viszlát!
Egy csomag. Csak leraktad az ajtó mellé, épp azt próbáltad megmagyarázni magadnak, hogy miért aludtál Yong Bae-vel. Először bemesélted magadnak, hogy csak az ital miatt, aztán ráfogtad arra, ami Tabival történt a klubban, de összességében nem tudtál elfogadható választ találni, csak egyet: valamit érzel iránta. Hogy ez még benned maradt, vagy már ismét érzed, azt nem tudod, de nem közömbös számodra.  Nem tudtad hova tenni, mert Tabit most egyszerre imádtad és utáltad. Imádtad, hiszen szereted, rettentő fontos számodra és képtelen vagy nélküle létezni, viszont utáltad, amiért veszekedtetek, és amiért valótlant állított. Nem is ismer igazán, ha ez megfordult a fejében. Sok mindent rá lehet fogni az alkoholra, de ezt nem. Ez ahhoz túl komoly és hidegvérrel vágta hozzád a sok rágalmat.
- Jó reggel! – nyújtózott hatalmas ásítás kíséretében Bae.
- Neked is. Figyelj, sajnálom, hogy marasztaltalak, és hogy a terhedre vagyok.
- Nem vagy a terhemre, de megbántad? Csak itt aludtam, nem volt semmi köztünk.
- Nem tudom hova tenni ezt az egészet. Ne haragudj, de össze vagyok zavarodva. Teljesen.
- Ugyan. Most inkább elmegyek, jó?
- Ühm. – bólintottál alig észrevehetően.
Elköszönésképpen egy puszit nyomtál az arcára és megölelted. Kimentél az erkélyre egy borospohárral a kezedben és nézted, ahogy éled a város. Ahogy az édesanya kézen fogja gyermekét és így sétálnak a parkban. Ahogy a madarak énekelnek, vagy ahogy a kutyák futnak. Olyan egyszerűnek tűnik, nem igaz? Akkor neked miért olyan nehéz?
Rengeteg kérdés volt benned. Szép lassan kortyolgattál a poharadból, és lassan a reggelből délután lett. Nem volt étvágyad és fáradt sem voltál, csak nyúzott. Bőven elég volt az is, de nem hitted volna, hogy ennyire meg tud viselni egy kapcsolat. Régen ezt csak ’holmi pasi-ügy’-nek tituláltad, és a fejedben leghátra tetted, a kispolcra, annyira izgatott a dolog. Erre… egy ilyen ’piti’ dolog miatt készültél ki teljesen. A sors furcsa fintora.


„Úgy tűnik, nem jön el. Egy óra várakozás után fölösleges reménykednem, ezek csak hiú ábrándok. Nem is értettem, hogy egy olyan csodálatos nő, mint ő, hogy állhatott le egy ilyen szánalmas alakkal. És az egész, ami köztünk volt, nem más, mint utópia. A valóság teljességgel meghaladta és túlszárnyalta az elképzeléseimet. Talán ezért is volt olyan nehéz őt…elengedni. Nem, képtelen vagyok elengedni. Egy idióta barom vagyok, és elcsesztem. Az emberek hibáznak, hiszen nem vagyunk tökéletesek, de amiket hozzávágtam… Iszonyúan bánom az egész tegnap estét. Vagyis… nem teljesen. A mosolya, mikor YB-vel volt, felülmúlhatatlan. Vajon mellettem is ilyen felszabadult és ragyogó volt?”