2012. április 5., csütörtök

7. Nincsenek véletlenek

Másnap reggel kivételesen nem aludtál el és nem is a telefon keltett. Kényelmesen megreggeliztél, felöltöztél, letusoltál. Volt még egy kis időd, így megkerested a régi biosz könyvedet, gondoltad jó lesz Choi-nak. Ma nem SoHee-vel mentetek suliba, rajtad állt, mikor indulsz el. Erőt vettél magadon, felvetted a cipődet és a kabátodat, majd kibattyogtál az ajtón. Nem volt sok kedved a mai naphoz, de muszáj volt bemenned. Ha minden igaz holnap találkozol Tae-vel és Tabi üzenetére is számíthatsz. Ebbe belegondolva kicsit jobbkedvűen értél be a suliba.
- Szia _____! – ölelt meg SoHee.
- Szia! Ugye nem haragszol már?
- Nem, dehogy. Már tegnap megbeszéltük, de kérlek többet ne tedd ezt velem.
- Ígérem!

Egész gyorsan eltelt ez a nap. Nem volt olyan sok órátok és az ebédszünet is nyugisabb volt, mint tegnap. Volt egy külön táncórád is még négy előtt. Remekül érezted magad. Levezetted a feszültséget. A tánc volt az, amivel igazán ki tudtad fejezni magad. Óra után siettél, hogy még lezuhanyozhass. Tíz perced volt, igyekezned kellet. Bár biztos voltál benne, hogy Choi nem lesz ott időben, azért te oda akartál érni, hogy az orra alá dörgölhesd, hogy mennyit vártál rá.
Öt perccel négy után siettél be a könyvtárba. Choi már ott várt rád egy asztalnál és intett neked.
- Csak hogy ideértél, jagiya. – mondta fennkölten.
- Nem gondoltam volna, hogy pontos leszel. Egyébként is táncóráról rohantam ide, örülj, hogy itt vagyok.
Érezted, hogy az eddigi beszélgetéseitek során egy oda-vissza harc ment. A ’Ki tud jobban beszólni?’ versenyen képzelhettétek magatokat, de automatikusan oda-oda szúrtatok egymásnak.
Odasétáltál az egyik polchoz és leemeltél egy meglehetősen nehéz könyvet, majd odavágtad Shuya elé.
- Szóval a 210. oldaltól kezd el olvasni, aztán kikérdezlek. – mondtad ridegen.
- Micsoda módszer. Az olvasás egyedül is megy.
- Semmi kedvem itt lenni, de muszáj. Ha nem tetszik a módszer, csinálhatjuk máshogy is. – egy kis gonoszságon törted a fejed.
- Mindjárt más. – reagálta le elégedetten a dolgot.
- Szóval most elmagyarázom, te jegyzetelsz, figyelsz vagy azt csinálsz amit akarsz. Következő alkalomra viszont írnod kell róla egy esszét. Olyat, mint ami a dolgozatokban szokott lenni. Nem vészes, csak 200 szó.
- Hee? – grimaszolt Shuya.
- Jól hallottad. Akkor kezdem is. – és előbújt belőled a biológus.
Meglepődtél, hogy Choi szorgalmasan jegyzetel és figyel minden egyes szavadra. Már több, mint egy órája tartott a korrepetálás, mikor az ’áldozatod’ kért egy kis pihenőt.
- Tartsunk szünetet! – utasított.
- Már nincs sok hátra, ezt még kibírod.
- Nem. Leszakad a kezem és most hirtelen nem tud többet befogadni az agyam.
- Hogy mid? – kérdeztél vissza.
- Haha. Hozok kávét, kérsz?
- Igen, köszi. – bólintottál.
Be kell valljuk, azért téged is kimerített a sok magyarázás, összefüggés, miért és hogyan. Jól esett a szünet, de túl akartál már lenni az egészen. Kényelmetlenül érezted magad, ráadásul fáradt és éhes is voltál.
- Tessék. – ügyeskedett oda Shuya.
- Köszönöm. – mondtad, kivételesen kedves hanglejtéssel.
- Szóval. Mi volt az a tegnapi?
Értetlenül néztél rá.
- Tudod. A suli előtt. Nem értettem az egészet.
- Nincsenek véletlenek. – titkolóztál.
- Gondolod? Akkor az is okkal történt, hogy pont neked kell korrepetálnod. Nem igaz?- következtetett.
- Meglehet.
- És ki volt az a kék hajú alak? – faggatott tovább.
- Egy barátom.
- Na, ne mondd! Nem hittem volna. Miatta jöttél oda?
- És ha igen? – ismerted be kicsit.
- Szóval miatta. – hajtotta le a fejét.
- Most meg mi van?
- Nem fontos. Folytassuk!
Kivételesen nem álltál le vele vitázni, csak magyaráztad tovább az anyagot. Jól haladtatok és egész hamar végeztetek. Visszatetted a könyvet a helyére és odaadtad azt, amit neki hoztál.
- Nem muszáj elolvasnod, mert…- vettél egy nagy levegőt- nagyon jól haladtunk.
- Azért elolvasom, köszönöm.
- Miért csinálod ezt?
- Mit? – értetlenkedett.
- Az egyik pillanatban játszod a menőt meg a szájhőst, aztán már félek megszólalni, nehogy megbántsalak.
- Nekem is vannak érzéseim. Te okos vagy, tudhatnád, hogy a többi csak álca. Nem akarom, hogy többször belém rúgjanak.
Akaratlanul is könnybe lábadt a szemed. Tudtad, miről beszél. Ha nem lettetek volna Tabival egymásnak, kigúnyoltak volna. Nem akartad, hogy Shuya sírni lásson, elfordultál és a pulcsid ujjával letörölted könnyeidet.
- Most miért sírsz? – kérdezte őszintén.
- Mindegy, nem fontos. Csak megértem, hogy miről beszélsz. – szipogtál egyet.
- Nem akartalak felzaklatni, sajnálom.
- Te- te bocsánatot kértél? – lepődtél meg.
Megdermedtél. Még soha nem hallottad volna a nagyszájú sráctól, hogy bármiért is elnézést kért volna, és most megtette. Felidézted a múltat és ettől kicsit magadba zuhantál, de nem volt semmi komoly. Még csak nem is az ő hibája volt.
- Igen. Tudom, sosem teszek ilyet, de kérlek, ne sírj.
Nem akart sírni látni. Megölelt, mintha ezer éve jóban lennétek. Meg akart vigasztalni, de nem tudta, hogy mivel. Ez volt a legegyszerűbb.
- Én. Köszönöm. – reagáltál az ölelésre.
Elengedett és te megnyugodtál. Furcsa biztonságot éreztél. Volt egy közös pontotok és ettől közelebb érezted magadhoz. Tudtad, hogy ez az ölelés csak kettőtöknek szólt. Nem fog megismétlődni. SoHee és főleg az egész iskola miatt. Jobb lesz, ha továbbra is ridegek lesztek egymással. A fáradtság sok mindenre képes.
Elköszöntetek egymástól és hazamentél. Útközben felhívott Tabi, ahogy megígérte. Megbeszéltétek, hogy kinek milyen napja volt, de nem említetted sem a sírást, sem az ölelést. Egész hazafelé úton beszélgettetek, majd megláttál valakit, aki a háztok előtt állt. Mivel nem volt otthon senki, nyilván nem tudott bemenni és várt valakire.
- Ne haragudj Fóka, most le kell tennem, valaki van a ház előtt.
- Semmi baj, csak vigyázz magadra. Szia Poro!
- Szia Tabi!
Ahogy közeledtél, már nem csak egy pacát láttál a ház előtt ácsorogni. Egy égnek álló haj volt az, amit megláttál és rögtön egy retekre asszociáltál belőle. Aztán megláttad a mosolyát és már biztos voltál benne, hogy Tae az. Nem tudtad elképzelni, hogy mit keres itt.
- Szia szépségem! – hangján érezni lehetett a feszültséget.
- Szia! Hogy kerülsz ide? – képtelen voltál leplezni a meglepettségedet.
- Csak a forró csokizó mellett jártam és gondoltam, felhívlak, de nem vetted fel. Aggódtam, így eljöttem, hátha valami bajod esett.
- Ne haragudj, még a könyvtárban lehettem és le voltam némítva. Ez nagyon kedves tőled. Bejössz? – kérdezted mosolyogva.
Kicsit elmerengett az arcodat fürkészve, majd válaszolt.
- Sajnos nem lehet. Dolgom van és késésben is vagyok, de örülök, hogy jól vagy. A holnap még áll?
- Persze, négykor a kávézóban. Ott leszek.
- Helyes. –mondta teli vigyorral- Akkor holnap, szia.
- Szia!

A szokásos esti -tanulás, evés, fürdés- programod után ne tudtál elaludni. Túl sok mind történ ahhoz, hogy nyugodtan aludhass. Kicsit bűntudatod volt Shuya miatt, nem akartad, hogy SoHee-nek fájjon. A legjobb barátnőd és nem ezt érdemli tőled.
Aztán ott volt Tabi. Betartotta az ígéretét, úgy tűnik, tényleg érdekli a barátságotok. Örültél neki, hiszen mindig is fontos volt neked.
És persze Taeyang. Inkább eljött hozzátok, mit hogy ne tudjon elérni és még aggódott is. Imádod a mosolyát, az illatát. Holnap találkoztok, majd kiderül, mi lesz.


Másnap ismét magától pattant ki a szemed, nem is értetted, mi van veled. Elkészültél és elindultál. Útközben Tabival sms-eztél, ettől ismét boldogan indult a napod. Ma találkozol YB-vel is, ami pláne feldobott. Egy tökéletes nap tökéletes kezdete. Vagy mégsem?
Végre odaértél a sulihoz és boldogan üdvözöltétek egymást SoHee-vel. Elindultatok a töri-terem felé. Arról beszélgettetek, milyen jó lesz majd a Valentin-bál. Te nem vártad annyira az egészet, mint a barátnőd, de azért vele együtt örültél. Tudtad, hogy csak az iskola diákjai vehetnek részt a bálon, és fő szabály az is, hogy egyedül senki nem mehet.
- Talán el sem megyek. – mondtad a nagy örvendezés közepette.
- Nem teheted ez velem! – kiabálta rezzenéstelen arccal.
- Miért? El sem fognak hívni. Nem is baj. Elleszek én egyedül is otthon.
- Majd meglátjuk. Úgyis elrángatlak, és ha nem lesz, aki megkér, majd én elintézem neked. – mosolygott.
- SoHee! Ne már! – törtetek ki nevetésben.
Megpillantottad Shuyát, de nem tulajdonítottál neki különösebben jelentőséget, ami tegnap volt, elmúlt, ma pedig minden visszaáll a régibe. Oda se néztél és nem is köszöntél, csak nevettetek tovább SoHee-vel.
- Jagiya! Már nem is köszönsz? – állt meg előtted vigyorogva Shuya.
- Öhm. De, szia Shuya!
- Ma délután is találkozunk? Fontos dolgot akarok megbeszélni veled.
- Ma nem jó, más dolgom van. – jelenteted ki határozottan, fél szemedet SoHee-n tartva.
- Holnap?
- Négykor. Ne késs.
- Vicces vagy. –mosolygott- Szia, jagiya! –azzal eltűnt.
SoHee elépedve nézte végig ezt a kis szóváltást. Csípőre tette a kezét és furcsán grimaszolt. Biztos voltál benne, hogy tudni akarja, mi volt ez az egész, de azt is sejtetted, hogy belül kicsit összetört.
- Mi volt ez? – kérdezte még nyugodtan.
- Semmi. Korrepetálnom kell bioszból, a tanár úr kérésére.
- És ezt nekem miért nem mondtad?
- Nem tartottam fontosnak, csak unalmas biosz az egész.
- Lehet, de így mesélhetsz neki rólam.
- Figyelj SoHee, nem hiszem, hogy ő a neked való fiú. Jobbat érdemelsz.
- Te nem tudod, milyen. Kérlek!
- Jó, oké, majd szólok pár sót az érdekedben. De most siessünk, elkésünk töriről.

Egész gyorsan eltelt ez a nap is, bár az ebédszünet ismét nem volt olyan egyszerű, mint amilyen lenni szokott. Leültetek egy asztalhoz és trécselés közben elfogyasztottátok a salátát. Az egészben nem ez volt a különös, hanem az, hogy Shuya úgy helyezkedett a mellettetek lévő asztalnál, hogy jól lásson. SoHee-t és téged is. Nem értetted a dolog miértjét és nem is izgatott, ameddig rád nem kacsintott. Erre elmosolyodtál, amit remélted, hogy a barátnőd nem vett észre, és szerencséd is volt. SoHee épp a sültkrumplitól fulladozott, amit félrenyelt.
Ezt is megúsztad, de már untad az egészet. Osztottál, szoroztál, de végül arra jutottál, hogy két féle képen kerülheted el azt, hogy összevesszetek. Vagy összehozod őket, vagy nem korrepetálod többé Shuyát. Mindkét tervben voltak buktatók. Az esőben az nem tetszett, hogy Shuya nem az, akinek SoHee hiszi és nem akartad, hogy átverjék, viszont a biológia tanárodnak sem akartál csalódást okozni azzal, hogy befejezed a korrepetálást.
Végül amellett döntöttél, hogy megpróbálod összehozni őket, hiszen ez volt SoHee kérése is, és ha nem passzolnak vége lesz. Ilyen egyszerű. Holnap akcióba lendülsz. Mikor könyvtárban lesztek, valahogyan ’véletlenül’ megemlíted a barátnődet és, hogy mennyire fantasztikus is ő. Tökéletes terv. Eddig legalábbis annak tűnt.

Aznap délután nem felejtetted el a Taeyanggal való randit. Vagyis a találkozót. Igen, ez csak egy találkozó, hiszen barátok vagytok és nem történt semmi, ami arra utalna, hogy már többet érez irántad. Nem bántad, hogy nem siette el a dolgot. Eddig még csak egy barátod volt, akivel mondhatni jártál is, de rövidre sikerült kapcsolat volt a tiétek. Elsiettétek az egészet és nem ismertétek egymást. Az első találka során megcsókolt és a szimpátia miatt engedtél neki. Azóta képtelenek vagytok barátként viselkedni egymással. Hiba volt és ezt a hibát nem akarod elkövetni még egyszer. Pláne most nem. Ha nem is lesz semmi komoly, YB csodálatos ember, aki egy gondoskodó és odaadó igaz barát lehet.
Tehát készülőtél. Gondosan időt fordítottál mindenre. Kényelmesen letusoltál, kiválasztottál egy csinos ruhát, megfésülködtél és egy virágot tettél a hajadba. Nem sminkeltél, azt akartad, hogy a saját arcodat lássa.
- Tökéletes! – álltál meg a tükör előtt.
Nem sokszor használtad ezt a kifejezést, pláne nem magadra, de most annyira tetszett a látvány, hogy kicsúszott a szádon. Nem voltál kihívó, még feltűnő sem, csak csinos és ez neked bőven elég volt.
Időben elindultál, nem fogod megvárakoztatni Taeyangot. Szuper!
A kávézó előtt várt rád, nem akarta, hogy ne találjátok meg egymást és figyelmesség is volt. Már majdnem odaértél, mikor megbotlottál a járdaszegélyben és sikeresen hasra estél.
- Nem hiszem el. – motyogtad.
- Azt hiszem ez kellően hatásos belépő volt. – mosolygott Tae, miközben felsegített- Jól vagy?
- Persze, semmi baj, csak unom már, hogy mindig elesem.
- Szerintem aranyos. Egyébként nagyon jól nézel ki.
- Köszönöm. –pirultál el.
- Arra gondoltam, mi lenne, ha moziba mennénk inkább.
- Rendben és mit nézünk meg?
- Most csak rajzfilm megy és horror. Válassz! – tolta arcodba arcát viccesen grimaszolva.
- Haha, ne csináld már! – kiáltottál fel- Melyiket szereted jobban?
- Mind a kettőt, te döntesz szépségem.
- Jaj, Tae! Azt nézünk, amit szeretnél.
- Akartam kérdezni, - komolyodott el- mióta becézgetsz? – vigyorgott.
- Háát, izé. Én csak… - zavarba jöttél.
- Csak vicceltem, örülök, hogy felszabadult vagy. Szóval, megyünk? Addig majd eldöntöd, mit szeretnél.
- Menjünk Tae bébi. –vigyorogtál.
- Na. Ez. Soha. Többet. Érted? – komolyodott el.
- Ó jaj! Tae bébinek nem tetszik az új beceneve. –néztél rá nagy szemekkel.
- Te akartad!
Azzal elkapott és halálra csikizett meg bökdösött. Alig kaptál levegőt a nevetéstől.
- Elég! Elég! Befejeztem, csak hagyd abba! – kiáltoztál – Idióta vagy!
- Új infó. – ironizált YB- Egyébként pedig, tudom, hogy nyuszi vagy. Nem akarsz horrort nézni igaz? – incselkdett.
- Te pedig csak azért azt akarsz nézni, hogy megijedjek és odabújjak, de tudd meg, nem félek!
- Rendben, akkor horror. Irány a mozi!
Megvettétek a jegyet, az üdítőt és a kukoricát. Beültetek középre, ahova a jegyetek szólt. Elkezdődött a film, de nem igazán hatott meg. Egy vérengzős horror, nem nagy kaland. Tae-t sem izgatta annyira, mint az, hogy ennyire közel lehettek egymáshoz. Érezted az illatát és ez megnyugtatott. A melegség és a biztonság érzetével kapcsoltad össze. Néha rád nézett, mikor azt hitte, nem figyelsz, de láttad minden egyes mozdulatát. Aztán egy ijesztő rész következett, semmi zene nem vezette fel és hirtelen történt. Megijedtél, és odabújtál Taeyanghoz. Fejét mellkasára tetted és kezeddel eltakartad a szemedet. YB meglepetten vette észre, hogy majd’ kiugrik a szíved a helyéről. Kezét a hátadra tette és simogatni kezdett.
- Semmi baj szépségem. Ne félj, ez csak egy film. – nyugtatgatott.
Ezzel a jelenettel lett vége a filmnek. Mikor a villanyok felkapcsolódtak, az addig mögöttetek ülők meglepetten szemlélték, hogy mi történt középtájon. Tapsoltak, fütyültek és mormogtak valamit. Először nem értetted tisztán, majd leesett. Azt kiabálták: ’Csókot!’ Ledermedtél. Nem akartad elhinni, amit hallasz. Ideges lettél. Felálltál és Tae-re néztél.
- Kérlek, menjünk!
- Rendben. Gyere! Itt ne hagyd a kabátodat.
- Köszönöm. – hajtottad le a fejed.
Mikor a kiabálók mellett haladtatok el, felnéztél, és ha a szemeiddel ölni tudtál volna, porrá égeted őket velük. Kiértetek a moziból és idegesen járkáltál fel-alá. Nem tudtad, miért kaptad így fel a vizet, azt meg pláne nem, hogy mit kéne most tenned. Ez az egész elrontotta az estét. Azt pár bunkó, magánszférát sértő embert okoltad az egészért. Megcsókoltad volna, de mégsem. Aztán mégis. Nem akartad elsietni az egészet.
- Nyugodj meg! – próbált csitítani Tae.
- Hagyj! –förmedtél rá.
Vettél pár mély levegőt és lenyugodtál.
- Ne haragudj. Nem úgy értettem. – mondtad.
Láttad YB arcán a meglepettséget és a csalódást.
- Semmi baj. Jobb lesz, ha hazakísérlek.
Ezzel hivatalosan is vége. Mindent elrontottak. Legbelül tudtad, hogy a te hibád, de nem akartad bevallani magadnak. Gyerekesen viselkedtél, pedig nem akartál. Talán most láttátok egymást utoljára, mert ezek után nem akar majd semmit tőled.
Elindultatok hazafelé. Nem szóltatok egymáshoz. Te gondolkodtál, ő pedig nem tudta, mit tehetne. Talán átölelt, átkarolt, megcsókolt volna, de ezt már sosem tudod meg.
Megérkeztetek. Az ajtó felé néztél, de még mindketten némák voltatok. Féltetek a másik reakciójától. A földre néztél és a kettőtök közti távolságra. Előrébb léptél, nem akartad, hogy méterek legyenek köztetek, inkább csak apró, pici centik. Végig mért, majd az arcodat fürkészte. Próbált leolvasni valamit, de nem sikerült neki. Rezzenéstelen tekintettel vártad, mi következik most. Kezével megsimította az arcodat, kezére tetted a tiédet és szemeiddel követted azt. Mosolygott. Végre egy kis mosoly. Visszamosolyogtál rá. Eltűrte a hajadat és mélyen a szemedbe nézett. Már csak centik választottak egy egymástól, ahogy akartad. Szép lassan közelített feléd és arcodra egy finom puszit adott. Majd a másik oldalra is. Csalódott lettél, nem erre számítottál. A csalódottság az arcodon is megjelent, ezt látva Tae odahajolt és egy finom puszit lehelt az ajkadra, majd elhúzódott. Megfogtad a tarkóját és visszahúztad magadhoz. Becsuktad a szemed, ezzel megadva neki a bizalmat. Nyelve megindult szájából a szádba és természetesen bebocsátást nyert oda. Közben szorosan magához húzott és a derekadat fogta. Míg a nyelveitek csatáztak, te a nyakába kapaszkodtál. Hosszú, érzéki első csók volt ez köztetek. Élvezted minden egyes pillanatát. Majd szépen, lassan elszakadtak egymástól ajkaitok. Befejezésképpen egy puszit nyomott a szádra, majd az arcodra. Mindketten mosolyogva néztetek egymásra, majd odabújtál hozzá. Tökéletes lezárása volt a majdnem tökéletes estének.
- Mennem kell. –törted meg a pillanatot.
- Tudom. – válaszolt kicsit szomorúan- Találkozunk még?
- Ha te is így akarod. – hajtottad le fejed megbánást mutatva.
- Hogyne akarnám szépségem? – emelte fel álladat.
A lesütött szemeidet rá szegezted és még egy utolsó búcsúcsókot váltottatok, mielőtt elmegy.
- Majd hívlak. – súgta füledbe.
Bólintottál, majd szorosan megölelt.
- Szia Tae!
- Szia szépségem! Aludj jól!

Otthon rögtön bevágódtál az ágyba, nagy nehezen átöltöztél és elnyomott az álom.

Jiyong Követelte YoungBaetől, hogy azonnal hívja fel, amint vége lett a találkozónak. Amint YB kifordult az utcátokból, hívta is Ji-t, hogy mindenről beszámoljon neki. GD nem bírta telefonon keresztül végighallgatni, látni akarta Tae arcát, így inkább átment hozzá.
- Na, mesélj már! – kérte izgatottan Jiyong.
- Szóval minden remekül indult. Most nem késett, nevettünk és beszélgettünk, aztán moziba mentünk. Sikeresen felszarvaztam, így horrort néztünk, de a film végén megijedt, odabújt hozzám és páran fütyültek és csókot követeltek, amin kiakadt.
- Ezen kiakadni? Nem tudom YB, talán túl érzékeny. –szakította félbe- És aztán?
- Aztán próbáltam megnyugtatni, hogy ne érdekelje az, ami bent történt, erre rám förmedt, hogy hagyjam. –mosolyodott el.
- És te ezen mosolyogsz? – nézett meglepetten GD.
- Igen, olyan édes volt közben. –vigyorgott.
- Akkor volt más is. Másképp nem lennél ilyen boldog.
- Hazáig egymáshoz se szóltunk. Aztán a házuk előtt közelebb lépett, mintha azt akarta volna, hogy kezdeményezzek. Kapott két puszit, de csalódottnak tűnt, szóval…
- Szóval lekaptad te kis huncut! – mondta vékonyka hangon, grimaszolva.
- Veled nem lehet beszélni! – nevette el magát Tae is.
- Akkor sínen vagy Bae! Nem véletlen, hogy találkoztatok. –bíztatta Ji.
- Nincsenek véletlenek. – mosolygott YoungBae.

4 megjegyzés:

  1. Végre egy magyar BigBang-es fanfic... Na és persze..: Akarom! Még, még! >.< Nagyon tetszik. Izgatottan várom a folytatást. ^^

    VálaszTörlés
  2. Wow! Csodálkozok. És ez még nem jelent meg könyvben? :)

    VálaszTörlés
  3. köszönöm szépen.:D hát még nem jelent meg..:D

    VálaszTörlés
  4. egyszerűen imádom amit írsz *o* és tetszik a stílusod >< komolyan ez az egyik kedvenc ficimmé vált ><

    VálaszTörlés